|
Tündéres versek
2006.08.06. 19:13
Charisnak....
Szeretném hinni, hogy valahol létezik egy világ,
Hol tündérszárnyak ringatják a Hold ezüst sugarát.
Ahová hársillatú - bársony éj hívogat,
És ahol szerelemszagú lágy szellő simogat.
Ahol édes dallamon dúdol a falevél,
S a madár éneke is szeretetről mesél.
Ahol selymes pázsit nyeli el lépteim zaját,
S ahol a szemekben látom a szívek mosolyát.
Ahol csend vesz körül. Béke és nyugalom.
S a boldogság fénye csillog a harmaton.
Ott mindenki az igaz szeretet örök nyelvén beszél,
Nem szavakkal szólnak, a szív húrja zenél.
S mikor a lelkem tele lesz mindenféle széppel,
Elindulok hazafelé a szívemben egy fénnyel.
A tündérektől kaptam ezt a fénylő csodát,
Mit nem tarthatok meg - adom másnak tovább,
Hogy mások szívében is ragyoghasson a szeretet fénye,
Mit egy tündér adott nekem emlékbe.
Mosolyomba rejtem e fényt és így adom tovább,
Hogy mások is érezhessék a tündérek mosolyát.
Az emberi arcokon felragyod majd e fény,
E tündérektől kapott égi küldemény.
Egyszer talán hozzád is elér e szeretet fénye,
És ajkadról tükröződik más ember szívébe....
Tündérfohász
Kedves Tündér!
Szállj le hozzám, segíts most az egyszer!
Ajándékom hintsd be nékem gyémánt szeretettel!
Kedves Tündér!
Nincs nékem más, csak ez a kis patkóm,
Szerencsémet szeretetért cserélném el akkor.
Szeretetem ajándékba odaadnám másnak,
Jutna abból mindenkinek, az egész világnak!
Talán akkor én is kapnék az édesapámtól,
Biztosan elfogyott neki, azért van oly távol.
Mert e nélkül nem ér semmit szerencse, se patkó,
Könnyeimet nem szárítja az ajándék mackó.
Kedves Tündér!
Ugye hallasz, s teljesíted nékem
Az egyetlen kívánságom a földkerekségen!
/T. F. Ildikó
|
Tündék Útja
(Az erdő rejteket adó árnyai között
Hívogató, nyugodt a csend.
Csak a telihold kíséri
Az éji farkas üvöltését.
És az út puszta talpaim alatt...
...A Tündék Útja)
Zenét hallok a legsűrűbb erdőből,
A dalok, mintha szirének csábítanának,
A tündenép engem hív.
Tapio, Medvekirály, Erdők Ura,
Mielikki, Kékköpenyeges, a betegek és csüggedtek gyógyítója,
Nyissátok ki az ajtót, engedjétek, hogy a járatlan útra térhessek!
Az út a vidékre,
Ahol én lehetek a hős,
Az út, ahol a Szépség megismerte a Szörnyeteget,
Tündék Útja.
Ez minden világ őszintesége,
Mágia és erős kardok uralják,
Ettől a lelkem a múltba vágyik,
Tündék Útja.
A hold boszorkánya elvitt egy körre a seprűn,
Bemutatott régi barátjának, a házimanónak,
Megkért, tartsam neki melegen a szaunát.
A ligetben találkoztam a többiekkel - a fantáziám népét:
Bilbo, Sparhawk, koboldok és fatündérek,
Snowman, Willow, trollok és a hét törpe,
Az út sosem ér véget...
Az út a vidékre...
Amikor visszatérek a szobámba,
És ahogy kézenfog az álom,
A madrigálok az erdőkből
Elvisznek Sohaországba.
Ezen az elvarázsolt éjszakán
A világ egy tünde-látomás.
Ezen az elvarázsolt éjszakán
A világ egy tünde-látomás.
|
| |
Mondd, hol él...
"-Mondd, hol él a távoli hölgy
Mi rejti őt, hegy vagy völgy?
Mondd, hol él a tündérleány,
Akit szívem úgy kíván?
Keresem őt, a Tündérnőt.
Mondd meg, hol lelem?
Hol találjam, hol keressem,
Hogy Nőül őt elvehessem?
Nem válaszolsz. Mi vagy hát, mondd?"
"-Én vagyok az Ezüst Hold,
Nap, Fény, Remény, elérted célod.
A Tündérleány- én vagyok."
"-Ó, régen volt feleségem is intett,
Idegennek sose higgyek.
Szemfényvesztő, tőlem mit vársz,
hogy badar mesédet elhiszem tán?"
"-A Tündérleány itt van előtted,
De minden tündér idegen neked.
Ó halandó, térj vissza utadra,
Feleséged, gyermeked vár házadban."
"-Megtéveszteni engem így akarsz?
Soha nem tudsz, s halált halsz.
Ha nem vezetsz mostan a Tündérnőhöz,
Koponyád hozzáverem az első úti kőhöz!"
"-Tedd meg, s lássad majd, mit használ."
"-Megteszem, s majd meglátod, milyen a Halál!"
"-Ha igazán szertnéd a Tündérnőt,
fejét soha nem vernéd az első úti kőhöz."
S a férfi megfogja Tündérnőt,
hogy fejét üsse, Halálba vigye.
De ekkor száz íj megfeszül,
aztán mindenik a vándorra lő.
Amaz megtántotordik, csendesen haldoklik,
A száz íj hegyénél száz sebből vérzik.
"-Látod-e már, hogy én vagyok a Tündérnő?"
"-Nem, mert te nem vagy más, mint ügyes szemfényvesztő!"
S meghal. Ekkor valahol, messze álmában
Feleség sír fel, a gyermek is felkel.
Aztán együtt siratják az apát és férjet,
Aki egy halhatatlan tündért szeretett.
/Elanor/
Tündérmenet
A tücsök cirregve fölneszel.
Testem hűs álmokat iszik.
Apró csillagos éjtündérek
a szívemet hozzád viszik.
Parányi szekérre fektetik,
pihék, mohák közé, puhán,
befödik zsenge nefelejccsel
s lehelnek rá éjfél után.
Húzzák lassú, nyüzsgő menetben
- szemükben harmat, áhitat -
csigák s iszonyú nagy füvek közt,
a sárga holdvilág alatt.
/Dsida Jenő/
Egy életnyi
Egy életnyi hosszú, hirtelen jött álom,
Mely magával repít könnyű angyalszárnyon.
Vágtatva fekete felhőkön, vörös napokon át
Oda, hol életre kel a szél, hallod szavát
A messziség bíborszín folyamának
Hová a fűszálak mindig visszavárnak.
Hol perzsel a láng, de meg nem éget,
S egy kedves fűzfaág körülölel téged.
Halandó nem álmodott szebbet még soha,
S téged elvitt a Gondviselés bánatodtól tova!
Antik ódák, ős mítoszok völgyébe,
Istenek és titánok mágikus földjére.
Ismerős ének csendül a távolban:
Tündérek táncolnak sziromfátyolban.
Te tudod dalukat, bár nem tanultad soha,
Szellemedben van a letűnt idők kora.
Magadban cipeled fényes isten lényedet,
Hogy mindig újra megértsd a lényeget.
Válaszokat kutatsz, küldetésed várod,
Mit magadnak adtál: saját utad járod.
Fénylények öveznek, akármerre nézel,
Egyszerű halandó ezt fel nem éri ésszel!
Liliomillatú szellő cirógatja arcod
Te érzed, hogy érdemes folytatni a harcot.
Elterülsz a földön, ezeréves fák alatt,
És hogy itt kell hagynod:
a szíved megszakad.
Az vigasztal, hogyha felnézel az égre,
Melyet egy istennő festett sötétkékre,
Láthatod a Vénuszt, a lelked csillagát,
A Múzsád és Éltetőd örök
szigillumát!
Árelle
Álomtündérhez
Add a kezed, úgy halkan, csendesen.
Te nem lettél még hozzám hűtelen.
Mikor mindenki csalfán elhagyott,
Gyújtottál bennem reménycsillagot.
Lelkem csendjét, ha bánat felkavarta
Te elvittél az álmodó avarra.
S te mutattál mindent, ami ott terem
A bűvös, varázsos álom-réteken.
Ha megtépett az élet rózsabokra,
Vittél mogorva tölgyfa-templomodba.
Ha vérző szív volt mellemen az érem,
S töviskoszorú messiási bérem,
Te glóriává változtattad azt,
Virágot hintettél rám és tavaszt.
Ha voltam bűnös, lázadó Kain,
Vittél az eszme-Krisztus után,
S hogy az igazság sugározzon rám,
Vezettél fönt a néma Golgotán.
Ha rám viharzott lent az ember átka,
Vittél a béke messze csillagára.
Féltem... kezed kezembe tévedett.
Óh, örökre áldott legyen neved!
Wass Albert
forrás: //gportal.hu/portal/fairy/
"Megálljatok, kik halkan jártok itt,
A fák alatt, ti kedvesek.
Kik értitek az erdŐ titkait,
Rám nézzetek.
Párommal én az erdŐ ünnepén,
Szentséges édes alkonyon,
Csendben, harmatban, lilán és üdén
Harangozom."
"Léggé foszlok
meredek úton.
Mogyoróhéj csónakomban
patakon elúszom.
......................
Tükör mögött
ezüst víz rezeg.
Ezüst vízbe lemerülök,
de nem teveled.
......................
Délibábon
gyémántfű mező.
Gyémántfű boglyán énekel
a tündér-szerető.
......................
Harmatcsöppben
száll a tündérvilág.
Csillagba, Holdba repülök
harmatcsöpp-égen át.
.....................
Lelked barna,
tested föld-nehéz
Engem, ki illó fény vagyok,
soha el nem érsz"
/Rákos Sándor/
/Sík Sándor/
"Éji Tündér táncra perdül
fűzfa ággal körbe kerül
énekel a nádas, rétek
táncot járnak a lidércek
éj lakói éj világnak
felelgetnek mind egymásnak
furcsa hangok, furcsa neszek
tekergőző hínár-kezek...
gyere közénk,
jer, ne félj!
hívunk, várunk,
hozzánk térj!
táncolj velünk,
jer, ne félj!
megvédelmez
csók, szerelem,
bársony-ajkú
nádas éj"
/Őri István/
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
