A MÁGIA FEJLŐDÉSE

A mágia és a "varázslás" közeli rokonságban állnak egymással. Ezzel együtt a varázslás a mágia alapvető megjelenési formájaként is értelmezhető. A különféle céllal megvalósított varázslatok az ősi mágikus szemlélet kezdeti kifejezési formái voltak. Igen régen ez bizonyára annak a ködös hiedelemmel függött össze, melynek nyomán a különböző tárgyakat, élőlényeket, természeti jelenségeket megszemélyesítették. Ez a hiedelem lépcsőzetesen és csak igen-igen lassan kovácsolódott össze és forrott ki szellemileg egységes világképpé. A varázslás ősformájának feltehetőleg az animizmust tekinthetjük. Az a hit, amely az emberekkel hasonló szellemekkel és magasabb hatalmakkal népesítette be a környezetet, elsősorban a természet veszélyeinek a mérséklését, illetve elviselését célozta. A természet az animizmus segítségével nem felfoghatatlan és kiszámíthatatlan veszélyforrás és önkényként képződött le az ember számára, hanem mint ártó és segítő hatalmakkal egyaránt rendelkező jelenség. A természet erőinek és jelenségeinek ilyen antropomorf felfogása nyilvánvalóan megkövetelte azoknak a technikáknak a kidolgozását, amelyekkel az ember a természetet a számára kedvező irányba vélte befolyásolni. Ezek a technikák alkották a korai varázslás eszköztárát. A napjainkban is létező ártó és rontást hozó varázslások többsége innen származtatható. Gondoljuk át: amikor az ősi ember saját érdekkörében bizonyos dolgokért könyörgött, egyidejűleg ezzel minden bizonnyal másoknak kárt is okozott. (Vagy éppenséggel _maga a rontás_ volt az a haszon, amit sajátjaként megszerzett. Az animizmus a későbbiekben ős- és halottkultusszá bővült. Ekkortájt jelent meg a lélek hallhatatlanságának a gondolata, és az az elképzelés, hogy léteznek közbülső világok, és a halállal összefüggésben lévő átmeneti állapotok. Az ősök -elsősorban kapcsolatteremtőként és közvetítőként - belekerültek az imákba, így létrejött a kérések, adományok, követelések finoman kiegyensúlyozott szociokultikus rendszere. A kapcsolattartás egyáltalán nem volt problémáktól mentes, hiszen az ősökön keresztül újra-és újra a földöntúli erők befolyása alá kerültek maguk a segítséget kérők is. Az ősök hatalma minduntalan szembekerült a varázslókéval, akik egyfajta közvetítői szerepet töltöttek be a procedúrákban. Az a hit, hogy a mágia és varázslás által a természetet és a valóságot befolyásolni lehet, kezdetben közvagyonnak számított. Az idők folyamán azonban óhatatlanul létrejött egyfajta szelektálódás, hiszen a rituálék levezetése különleges ismereteket igényelt, és az a papok helyzetének fokozatos megerősödéséhez vezetett. Egy idő után ennek a tendenciának a következtében átalakult az egész varázslás és megjelent egyféle alkalmazott mágia. Azok a babonás varázslatok, amelyek ebbe az ősi, diffúz világképben gyökereztek, természetesen megmaradtak. Ez továbbra is a törzs, a nép, a közösség tulajdona volt. Ugyanakkor azonban létrejött egy erősen rituális varázslás, amely egy mindinkább istenivé váló világkép keretein belül fejlődött tovább. Itt már egyre inkább a közvetlenül cselekvő és beavatkozó istenekről volt szó, ellentétben a régebbi trenddel, amely az ősökben, vagy az emberhez hasonló természeti erőkben való hittel manipulált. Bár ezek az új istenek mindenhatóak, valamilyen módon mégis alá vannak vetve a papság szakértelmének - azaz könyörgésének - és kizárólag a felavatott mágus képes őket irányítani. Ez minden olyan teurgikus világkép alapja, melynek nevében természetfeletti lényeket idéznek meg, és kényszerítenek szolgálatra. Ami a szó eredeti értelmében a mágia, mindaz a mágusban testesült meg, lévén ő egy személyben a tudás birtokosa. Csak a mágus volt képes arra, hogy átlássa az isteni elvonatkozások, a természeti szabályszerűségek fizikai szinten jelentkező összjátékát. Az egyszerű szinten élő emberek természetesen egyre inkább rá voltak utalva a mágus támogatására, akit energetikai szempontból mintegy akkumulátorként vettek igénybe. Ennek következtében egyre frekventáltabbak lettek azok a különböző rituálék, amelyek a mágikus forrásokhoz kapcsolták az embereket. Jól nyomon követhető az időben ez a folyamat. Egyértelmű a párhuzam az antik kor áldozati szertartásai és a különféle misztikus ünnepek és az egyház mai liturgiái között. A mágikus hatás elérése céljából alkalmazott különféle szimbólumok között is feltűnő az egyezés. Ennek belátásához elég összehasonlítani az ókori démonábrázolásokat és a keresztény templomok démonoktól védő képeit. Igen sok időt, energiát és teret igényelne egy olyan antropológiai tanulmány, amely nyomon követné a varázslás átalakulásának lépcsőfokait mágiává, majd ennek továbbfejlődési fokozatait a babona, illetve a hiteles mágia irányába. Ezzel kapcsolatban ma már a modern archeológia jóvoltából egy rendkívül nagy és sokrétű anyag áll rendelkezésre. Mindezek rendszerezése, időbeli és vallási összefüggéseinek, egymásra hatásaiknak feltárása olyan hatalmas munka lenne, amely legfeljebb részleteiben, és csupán bizonyos nézőpontokból valósítható meg. Ami a témát közelebbről érintő, a történelem kezdetének perifériái, vagy esetleg egyenesen a történelem előtti időkben megjelenő mágikus-kultikus folyamatokat illeti, ezzel kapcsolatban inkább deduktív-asszociatív megközelítésekre, és csupán igen kevés részben bizonyítható ismeretekre támaszkodik a tanulmány. Ehhez hasonló okokból a mágia kutatása során csak kevés tudományos mű nyúlik vissza az időben távolabb az asszírok írásba foglalt mágikus-misztikus világértelmezésénél. Az ő tudásukat konzerváló óbabiloni papság, a káldeusok hagyatékánál. Ennek okai is igen messze kereshetők, hiszen mint tudjuk a birtokunkban lévő feljegyzett első írásos történelmi emlék i.e 4242-ben bukkant fel az ősi Egyiptomban, és a Sumér birodalom helyét Babilon csak majd i.e. 2000-ben - tehát több, mint kétezer évvel később veszi át. Abba is bele lehet gondolni, hogy az agrigentumi Empedoklész i.e. 420 (!)- ban vezeti be a négy őselem fogalmát, amely minden "modernebben" számító mágia alapfogalma. A történelem előtti mitikus időkre utaló Necronomicon - azaz Halott Nevek Könyve - eredeti változatát Kr. U. 730 körül az arab Abdul Alhazred jegyezte le, melynek lapjain egy elfeledett ősi világ szimbólumai, rituáléi, istenei és lényei kelnek újra életre. És ez még Babilonhoz képest is majdcsak további 3000 év! Ahhoz, hogy a mágiával kapcsolatos mai elképzeléseinket bele tudjuk ágyazni saját kultúránkba, talán elegendő, ha az újplatónikusok és az időszámítás kezdetekor élt gnosztikusok világképét vesszük szemügyre. Ezek a szellemi irányzatok egységessé világértelmezéssé olvasztották a hellenisztikus, egyiptomi és zsidó - keresztény elemeket. Ugyanakkor a későbbi gnosztikusok már János jelenéseire hivatkoznak. Ezek a vallási összefoglalásra törekvő mozgalmak megegyeztek azzal, hogy a teremtés aktusát dualista módon képzelték el. Az anyagi világ az Isteni erő fokozatos megtestesülése révén jött létre az újplatonikusok értelmezésében. Ez az erő az égi szférákon át mintegy "leszivárgott" az emberi lelkekbe és a fizikai világba. Ehhez hasonló felfogást képviseltek a gnosztikusok is, azonban ők az anyagi világot alapvetően gonosz és bűnös jelenségnek tartották. Csupán az embert ítélték olyannak, hogy az mulandósága, a fizikai síkhoz kötődése ellenére is tartalmaz lelkében valami isteni magot. És ezt elnevezték pneumának. Az állították, hogy az ember a fizikai létsíkhoz kötött állapotában először elfelejti saját eredeti természetét. Csak abban támad fel a törekvés, hogy legyőzze a fizikai síkot, és pneumáját összekapcsolja annak isteni forrásával, aki tudással rendelkezik, és aki felismeri saját valódi természetét. A gnosztikusok ezt tartják az ember ősi és eredeti feladatának, ugyanakkor azonban az isteni ősforrás és az emberi lélek közötti távolságot olyan hatalmasnak ítélték meg, hogy közvetlen kapcsolatot, kommunikációt el sem tudtak képzelni a a föld és az ég fölött. Erre azonban számtalan szellemi lény és közvetítő állt az ember rendelkezésére, amelyek mindannyian isteni tulajdonságokat testesítettek meg, és egyetlen feladatuk az volt, hogy az embert a különböző égi szférákon át visszavezessék ősforrásukhoz (ezek száma 365, nem ismerős egy kicsit ez a szám?). A fizikai sík ilyen értelemben vett legyőzéséhez, és a közvetítőkkel való kapcsolatfelvételhez érett és kiforrott természetszemléletre volt szükség, amely képes a dolgok és történések mögött a szellemet felismerni. Az adott kor embere a mágia segítségével kapcsolódott ezekhez a felismerésekhez. Az újplatónikus filozófiai iskola tulajdonképpeni magalapítójának Plótinosz (kb. Kr. u. 205-270) számít, aki ezzel kapcsolatban a következőket írta: "…mivel az univerzumban minden természetes összefüggésben van egymással, és maga az egész tulajdonképpen az erők sokféleségét jelenti, amelyek egymásra sokféleképpen gyakorolnak hatást. Bizonyos rokonság, vonzás révén egyes erők egy életben egyesülnek: mindebből az következik, hogy léteznie kell a természetes mágiának, teurgiának és mantiknak. … az érzékfeletti nem más, mint az érzéki alapja. Az érzékfeletti közvetlenül felismerhető az olyan intellektuális szemléleten keresztül, amely megelőzi a gondolkodást…" Plótinosz ezzel a megállapítással a Tabula Smaragdina Hermész Triszmegisztosz-i alaptézisét ismétli meg, mely szerint "mint fent, úgy lent". Egyben arra is utal, hogy a mágia csak akkor lehet hatásos, ha intuitív megértésből fakad. Ez egyben kifejezi a mágikus cselekvésnek azt a sajátosságát is, hogy az egyfajta közvetítőül szolgál föld és ég között. A közvetítő szellemlények mindenekelőtt angyalok, akik szigorú hirearchiának vannak alávetve A legmagasabb szinten maguk az istenek találhatók, akik a lelkeket megtisztítják. Őalattuk vannak az angyalok, akik a lelkeket felemelik, miközben az angyalok kara a fizikai sík kötelékének a feloldásán munkálkodik. A démonok ebben az összefüggésben nem kényszerítő és negatív figurák, ők azonban lefelé, a természet irányába húzzák a lelkeket. A héroszok valósággal belekötik a lelkeket a fizikai - földi- dolgokkal kapcsolatos gondokba. A legalacsonyabb szinten a világ urai vannak, akik a lelkeket a világi dolgok birtoklásához segítik hozzá, és a földi dolgok feletti hatalmat irányítják. Az angyalok karának létszáma 72, a legtöbb forrás szerint. A földi és az égi világ közötti közvetítők azonban nemcsak megszemélyesített isteni lények, hanem olyan közegek is lehetnek, amelyek a bennünk lakozó szimpátia, vonzás illetve valamilyen ősi idea alapján kiválasztottnak számítanak. Plótinosz meghatározása szerint: "… az intelligencia és a valóságos létezés elválaszthatatlanul összekapcsolódnak, ezért amit az intellektus gondol, az valóságként jelenik meg…" Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy különféle anyagokban, növényekben, állatokban bizonyos testi jegyeket, különleges jeleket kerestek, amelyeknek bizonyos isteni jelentőséget tulajdonítottak. E jelek segítségével ugyanis kapcsolatba tudtak lépni a szellemvilággal, illetve a mágikus előírások és rituálék során is az emberek segítségére voltak. Porphűriosz, Plótinosz tanítványa a következőket jegyezte: "… bizonyos kövek, növények és állatok érzék feletti kapcsolatokkal rendelkeznek, vagyis megnyitnak bizonyos csatornákat annak a lénynek az akarata szerint, amelyre hatnak…" Így például felismerték egyes élőlények, - a fekete kutyák, macskák és bárányok - úgynevezett "sötét aspektusait". Ilyen megfontolásból vágták ki pl. a még élő vakondok szívét, mert ezúton mágikus tisztánlátást reméltek szerezni. Elsőrangú varázs- és védelmező erőt tulajdonítottak pl. a fehér galamb vérének is. A természet minél alaposabb megismerésében olyan utat láttak, amely biztosítja az égi jelek felismerését és az égi hatalmakkal való kapcsolatfelvételt. A megismeréseknek ez a formája és a tapasztalat mágikus értelmezése egyre inkább a fehér mágia művészeteként jelent meg. Az emberek meg voltak győződve róla, hogy a természet felfedezése, és az abból merített tudás segítségével az istenek által is elismert és hiteles utat találnak a természetfeletti erőkhöz, és nem lesz szükségük arra, hogy a démoni erők segítségét vegyék igénybe. Ez az elképzelés elsősorban a középkor alkimistáinak körében terjedt el olyannyira, hogy egész tevékenységüknek ez lett a meghajtó motorja. Az a szándék, amelyet nekik tulajdonítottak - nevezetesen, hogy különféle praktikákkal aranyat akartak csinálni - valójában csak tevékenységüknek mellékes tényezője volt. (Nem tudtak, érdekes módon a mai nukleáris fizika azóta képes erre) Sokkal inkább volt az a céljuk, hogy bepillantást nyerjenek a természeti dolgokkal véleményük szerint analógnak tartott szellemi fejlődés, azaz a nemesedés, magasabb szintre lépés titkaiba. Észre kell venni, hogy az érintetteket nem annyira a kíméletlen haszonvágy és a kincskeresés sóvársága, hanem sokkal inkább a megismerés iránti vágy, az isteni kinyilatkoztatás kutatásának vágya hajtotta, miként ezt a Grál-legenda olyan érzékletesen bemutatja. Ugyanakkor a középkor éppen a legszélsőségesebb időszaknak számít a mágia és a varázslás megítélésében. Ennek eredetét az inkvizíció korának idejében a római katolikus egyháznak a gnosztikus szektákkal való véres és erőszakos konfrontálódására lehet visszavezetni. Az eretnekek kíméletlen üldözése 1484-ben érte el a tetőpontját, amikor VIII. Ince pápa kiadta a Summis Desiderantes nevet viselő, u.n. "varázsló" bulláját. A hivatalos boszorkány- és varázsló üldözés során több tízezer nőt és férfit kínoztak halálra és égettek el máglyákon. Ugyanakkor néhány rettenthetetlen rettenhetetlen az üldözések ellenére beépítette filozófiájába és/vagy természetgyógyász írásaiba a mágikus, újplatonikus gondolatokat. Ilyenek voltak: Agrippa von Nettesheim, Paracelsus, Robert Fludd. A boszorkányüldözésnek a felvilágosodás vetett véget a 17. És a 18. században. A mágia alapjait azonban az inkvizíciós borzalom sem volt képes megszűntetni, még ma is át-meg átszövi gondolkodásunkat, cselekedeteinket egy egész sor mágikus kategória és fogalom. Ez időnként nevetségesnek látszó dolgokban is megnyilvánul, mint például az amerikai felhőkarcolók jó részén nincs 13. emelet, vagy a repülőgépeken nincs 13. ülés… A napjainkban is divatos ezoterikus csoportok angyalhite, vagy pl. a homeopatikus gyógyítás egyre elterjedtebb felhasználása úgyszintén mágikus feltételezéseket is magába foglal, nem beszélve a pszichoterápia különböző formáiról. Széles körben ismertek és elfogadottak a különböző szimbólumok, emberi tartások, emberi szimpátiák és ellenszenvek mágikus értelmezései. (Utóbbira példa azonos lélekcsoportba tartozó emberek találkozásai, egymásra, egymás sorsára hatásai egyes inkarnációkban.) A 80-as évek amerikai "New Age" mozgalmának keretein belül pedig a fehér mágiának az a törekvése él tovább rendületlenül, hogy a természetet a maga teljességében és isteni mivoltában fedezzük fel és magyarázzuk. Tehát változatlanul folyik tovább a minden jelenség mélyén fekvő ősidea utáni kutatás. Ezt a kérdést az a cél mozgatja, hogy az ember az így fellelhető ősi tudás segítségével valami őseredeti kulcs birtokába jusson. A mágiának ez a felfogása azonban épp úgy, mint korábban nem csupán a fehér, hanem a fekete mágia lehetőségét is magába foglalja. Ebből származik, hogy ez még messze nem az a valódi erő, amelyet a helyesen értelmezett fehér mágia révén birtokba vehetünk.

forrás: vegzet.hu